Állandó kiállítások

Fő utca kövei


A Karacs Ferenc Múzeum „Fő utca kövei” című új állandó kiállításunkban virtuális sétát tehetnek a múzeumlátogatók Püspökladány egykori főutcáján, az Úri utcán. Megismerhetik történeti szempontból jelentős épületeinket, a műtárgyakon keresztül bepillantást kaphatnak múltunk, hagyományaink kiállított gyöngyszemeibe. 


Karacs Ferenc élete és munkássága


Múzeumunk névadója, Karacs Ferenc (1770, Püspökladány-1838, Pest) híres térképkészítő és rézmetsző mester. A reformkor kiemelkedő alakja. Pesti lakásában a kor nagyjai (pl. Vörösmarty Mihály, Katona József) rendszeres vendégek voltak. Tartalmas és munkában gazdag élete során 88 rézkarcot készített. Állandó kiállításunkban az ő életéről és munkásságáról szóló emlékanyagot tekinthetik meg a látogatók.


Rettegi Istvánné Kovács Anna Emlékkiállítás

Annuska néni 1928-ban kezdett néprajzi tárgyakat és írásos történelmi emlékeket gyűjteni a püspökladányi polgári iskola számára. 1959-től iskolamúzeumot hozott létre. A lakosság és a diákok gyűjtőmunkájának eredményeként a tárgyi és dokumentum anyag a gimnáziumi kereteket kinőtte. Ezért született az elhatározás, hogy a gyűjteményt egy külön intézményben helyezzék el. A Karacs Ferenc Múzeumot 1978-ban a mai helyen nyitották meg, gyűjteményét az iskolamúzeumra alapozta. Most, 2017 tavaszán Annuska néni tiszteletére személyes tárgyaiból, leveleiből, fényképeiből nyílik emlékkiállítás a múzeumban, megtekinthetőek lesznek azok a műtárgyak is, amelyek az Ő keze nyomán elsőként kerültek a gyűjteménybe.

Időpont: 2017.03.24. 17:00 óra
Helyszín: Karacs Ferenc Múzeum (Kossuth u. 28.)



Karacs Ferenc Emlékszoba

Karacs Ferenc Emlékszoba átadás

A múzeum névadójának életét és munkásságát bemutató állandó tárlat új teremben került elhelyezésre. Az ünnepélyes átadásra szeretettel várunk minden érdeklődőt.

Időpont: 2015. március 6. (péntek) 17:00 óra
Helyszín: Karacs Ferenc Múzeum Tagintézmény 4150 Püspökladány, Kossuth u. 28.


Püspökladány és környékének korai történeti emlékei

A Karacs Ferenc Múzeum állandó tárlatának részeként tekinthető meg a Püspökladány és környékének korai történeti emlékeit bemutató kiállítás. A tárgyi gyűjtemény anyagából kerültek kiállításra a különböző történeti korok tárgyi emlékei az őskortól a Honfoglalásig. Szerepel a kiállításban számos, a neolitikumból származó csiszolt kőeszköz, a rézkorból egy vörösréz csákány. Püspökladány határából több bronzkori eszköz, ékszer található meg. A Honfoglalás korából az Eperjes völgyben feltárt sírokból előkerült Ladány kereszt másolata is megtekinthető kiállításunkban.


Mondd el a véleményed!
PORTRÉ: Kecskés Gyula

Kecskés Gyula
(1901. július 12 – 1987. december 31)
helytörténeti kutató

Portré: Csenki Sándor

Csenki Sándor 
(1920. március 16. – 1945. január 19.)

Emlékezet: Arnóth Sándor

Arnóth Sándor
(1960. február 22.–2011. március 16.)

Karacs Ferenc Múzeum Füzetei 2018.

Karacs Ferenc Múzeum Füzetei 2018.

Kövess minket facebookon!