Kecskés Gyula (1901. július 12 – 1987. december 31) helytörténeti kutató
Püspökladányban született. A debreceni tanítóképző főiskola elvégzése után szülővárosában élt és tanított. „Gyula bácsi” – azok, akik ismerték, szerették és tisztelték őt, máig így emlegetik – hosszú és dolgos élete során több iskolában tanított és volt lapszerkesztő is. A második világháború vége felé fontos közösségi munkát végzett a városban és a református közösségben.
Szinte az egész életét végigkísérte szűkebb hazája, Püspökladány történetének a kutatása. Több mint 40 éven keresztül gyűjtögette a szülővárosára vonatkozó adatokat. Szabadidejét és pénzét áldozta arra az áldozatos munkára, amelynek következtében – a kor technikai állapotának megfelelően – a megfelelő forrásokat megkereste és egytől-egyig kézzel lemásolta.
Gyűjtő- és rendszerező munkája eredménye az a csodálatos és egyedi mű, amely „Püspökladány újkori története helyneveiben” címmel jelent meg 1974-ben Püspökladány városának anyagi támogatásával. A hiánypótló alkotás, amely szinte kézikönyv azok számára, akik a város történetére kíváncsiak, hamar elfogyott. A nagy érdeklődésre való tekintettel – és a nagy férfiú munkája előtti tiszteletként – 2013-ban újra kiadta a könyvet a Püspökladányi Tájékoztató Központ, és az újabb kiadás nagy sikert aratott.
Kecskés Gyula hagyatékát a püspökladányi Karacs Ferenc Múzeum Tagintézmény őrzi. Szellemiségét mindazok ápolják, akik szemében fontos szülővárosunk múltja, jelene és jövője.