Pusztai Pál első világháborút megjárt veterán naplójegyzetei 1914-ből és 1918-ból
Pusztai Pál 1892-ben született Petrovics Pál néven. Hivatásos katonaként került az első világháború harctereire. Távírászként (Feldtelegrafist) szolgált. Nem a tűzvonalban volt tehát, bár a naplójegyzeteiből kiderül, hogy időnként ők is veszélyes helyzetekbe kerültek a visszavonulások során.
A naplójából kiderül, hogy 1917. január 3-án vezette oltárhoz gyerekkori szerelmét, Komódi Erzsébetet, akivel halálig együtt élt. A háborúban szokásos módon közös esküvőt tartottak, több párt adtak össze egy alkalommal.
Pusztai Pál fagyási sérüléseket szerzett a háborúban, amik, Szabó Lajosné visszaemlékezései szerint (ő adományozta az anyagot a Múzeumnak), élete végéig kínozták a volt katonát, aki 1972-ben halt meg Püspökladányban.
A Karacs Ferenc Múzeum Tagintézmény tulajdonában van Pusztai Pál és felesége 3 esküvői fotója, valamint két kézírásos naplója. A naplókat kis noteszekbe írta. Az egyik napló a háború elejét mutatja be, az orosz fronton történteket írja le, elég alaposan. Mint írta: „…csak most, mintegy két hónapnyi nehéz viszontagság teljes életmód után jut eszembe, hogy milyen megbecsülhetetlen emléket képezne ez nekem a későbbi időkre az esetben, ha a Teremtő szerencsésen hazavezérel. Milyen jól eső volna azt olvasva minden egyes nyomorúságos mozzanat visszaidézésével arra gondolni, hogy milyen nagy a különbség otthoni békés embertársak körében és szeretteink közt, mint távol az otthontól idegenben állandóan attól tartva, hogy soha többé nem láthatom viszont azokat, akiket valósággal szeretek és akik minden gondolatomat birják. Csak ilyenkor a távolban, idegen környezet közt érzem, mennyire rettenetes az, ha valaki nem lehet bizalmas senkivel szemben sem, s nincsen senkije, akivel örömeit és fájdalmait megoszthatná.” Ez a napló 1914. augusztus 18-1914. december 6-ig követi nyomon az eseményeket.
A másik irat a háború utolsó évéből való. Triesztben kezdődik 1918. május 26-án, és október 10-i az utolsó bejegyzés a noteszben, amelyben még maradtak üres lapok, tehát nagy valószínűség szerint ezen a napon zárta a feljegyzéseit. (Ekkoriban az olasz fronton szolgált.) Ez utolsó jegyzetek arról szólnak, hogy nagyon várja viszontlátni a szeretteit (a feleségét és a családját), és virágos jó kedve van, hiszen 2-3 nap múlva hazautazik, mégpedig meglepetésszerűen. Azért nem írta meg a feleségének, hogy még nagyobb legyen a meglepetés. Érdemes tolmácsolni ide vonatkozó gondolatait: „Ezuttal majdnem teljesen váratlanul érkezem haza; kis feleségemnek még ma is azt irtam, hogy mostani helyemet váratlan eset közbenjötte miatt el kell hagynom, amiért kérem őt, hogy addig ne irjon, amig új címemet nem közölhetem. – Ez az új cím magam akarok lenni, legalább is szeretnék lenni. Erzsikémnek még soha nem hazudtam, ezuttal sem komoly hazudás céljából irtam Neki valótlant, hanem azért, hogy a megérkezésemmel járó meglepetés annál váratlanabb és kellemesebb legyen.”
A naplójegyzetek olvashatók, az íráskép tiszta. Pusztai Pál egyértelműen és szépen fogalmaz, kifejezésmódja műveltebb emberre vall. Amikor ideje engedi valóban sokat ír, igyekszik mindent lejegyezni; máskor napokig nem nyúl a naplóhoz, és utólagosan igyekszik feleleveníteni, mi történt. A vége felé azonban azért nem írt napokig, mert nem volt miről.
Jelenleg a múzeumban, több más munka mellett, a naplók digitalizálása és szakmai feldolgozása zajlik.