Tizedik Szent Iván Éji tűzugrás

 955. Gróf Csákyné Wesselnyi Anna cserkészcsapat önkéntesei

A Karacs Ferenc Múzeum rendezvényei sorában az egyik legjelentősebb a Múzeumok Éjszakája egész napos program, amelyet idén a tízedik alkalommal szerveztünk meg. Évről évre nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy minden látogatói korosztály számára biztosítsuk a színvonalas kikapcsolódás lehetőségét. Minden alkalommal nagy figyelmet szentelünk a múzeumokkal, intézményekkel, magángyűjtőkkel való együttműködésre. Idén az éjszaka a tízes szám bűvöletben zajlott. Kerestük az éjszaka legügyesebb és legokosabb csapatát, a változatos és színes tombolák nyerteseit, és azt a személyt, aki a múzeum történetében megrendezett minden múzeumok éjszakáján jelen volt. Igazodva az országos rendezvénysorozat tematikájához nálunk is a hagyományőrzés került a középpontba. Felhőtlen szórakozási lehetőséggel vártunk minden korosztályt. A családoknak vetélkedőkkel, gyermekeknek kézművességgel, felnőtteknek tudományos előadással, minden érdeklődőnek csillagvizsgálattal és gasztronómiával igyekeztünk felkelteni az érdeklődését. Természetesen, mint minden évben idén is díjtalanul léphették át kapuinkat kedves vendégeink.

A program részletes ismertetése

A Sárrét szívében a tízedik múzeumok éjszakáját Petőné Papp Margit szívet melengető szavai nyitották meg. Majd Búzási Eszter Bíborka, a IX. Észak-Alföldi Cserkészkerület kerületi vezetőtisztje kalauzolt el minket a Bihari Múzeum vándorkiállításában. A Cserkészet 110 című tárlat a bihari és magyarországi cserkészet történetébe engedet bepillantást kicsiknek és nagyoknak. És hogy a tárgyak, szövegek életre keljenek, vendégül láttuk a 955. Gróf Csákyné Wesselnyi Anna cserkészcsapat önkénteseit, akik bemutatták értékeiket, tudományukat. Kuriózumban nem volt hiány, hiszen Csiha Imre előadását, amely a selyem keletkezését mutatta be, apró, eperlevelet majszoló selyemhernyók neszei kísérték. Az elmúlt évben indított “kis szentivánéji zenénk” keretében a Csenki Imre Művészeti Iskola növendékei és tanárai alapozták meg a hangulatot. A CSIMI furulya együttese Bartók zenéjével nyitotta meg az időszaki kiállításunkat. Az éjszaka legnézettebb és leginkább várt eseménye a Nyílt Szín Társulat előadása volt, melyet vezetője, Hajdú Lajos erre az alkalomra készített elő. “A legény, aki okos akart lenni” címmel mondhatni muzeális témát dolgozott fel a fiatal író, énekes, a barátai, mint amatőr színészek bevonásával. A csattanós elemekkel gazdagított színdarabot nagy tapssal, sok nevetéssel jutalmazta a közönség. Ezt Dr. Szabó Gergely csillagászati előadása követte, melyet a sötétedést követően a távcsöves csillagvizsgálat tett teljessé. Az egész estés programunk a tagintézményeink, önkénteseink, munkatársaink közreműködésével kézműves foglalkozásokkal és vetélkedővel bővült. A múzeumi tízpróba állomásain cserkészpróba, ügyességi feladatok, mézkóstolás, totók szerepeltek. A nyolc lelkes csapat sikeresen vette az akadályokat, támogatóink jóvoltából díjazásban részesültek. A tombolasorsolás minden alkalommal fokozott hangulatban zajlott, izgatott figyelemmel kísérték vendégeink a számhúzás pillanatait. A Csángató Népzenei Egyesület moldvai zenével csábította táncba a kitartó vendégeket életkortól, nemtől függetlenül. Szent Iván éjjelének fénypontja a tűzgyújtás, a táncház, a hagyományok felelevenítése volt. Végül koszorús tűzugrással zártuk éjjelünket.

A szöveges beszámoló letölthető: Tizedik Szent Iván Éji Tűzugrás

Mondd el a véleményed!
PORTRÉ: Kecskés Gyula

Kecskés Gyula
(1901. július 12 – 1987. december 31)
helytörténeti kutató

Portré: Csenki Sándor

Csenki Sándor 
(1920. március 16. – 1945. január 19.)

Emlékezet: Arnóth Sándor

Arnóth Sándor
(1960. február 22.–2011. március 16.)

Karacs Ferenc Múzeum Füzetei 2018.

Karacs Ferenc Múzeum Füzetei 2018.

Kövess minket facebookon!