Vasúttörténet

Az 1800-as években a fejlődést a vasútépítés jelentette. Először a Szolnok-Debrecen (1857) majd a Püspökladány-Nagyvárad (1858) és a Püspökladány-Szeghalom (1898) vasútvonal nyílt meg. Így Püspökladány a Tiszántúl első vasúti csomópontja lett.
Csák Gyula: A szikföld sóhaja című művében így ír: "....aki bekerült a vasúthoz akármilyen kicsi rangot is adtak neki, az már biztos, vagyis fixes és nyugdíjas állásban volt és különbül élhetett, mint a paraszti rétegek zöme......"
       
A pályákat az állam a saját költségén, kezdte építtetni. A munkálatok főleg 1851-ben kezdődtek. A földmunkához azonban csak 1852. szeptember elején fogtak. Emberfeletti munka volt a pályaépítés Ladányi szakasza. Küzdelem volt az évezredes mocsár és a felette győzedelmeskedni akaró ember közt. A Tiszavidéki Vasúttársaság fejezte be az építkezést, szerelte fel a síneket. Ladánytól Karcagig 12 un. őrszéket építettek.  Egyszerű fabódék voltak ezek, hogy esőben, hóban a pályaőr oda behúzódhasson. A bódékon kívül, jól bent a Ladány-i és Karcag-i földön volt egy-egy emeletes őrház is. Itt laktak a pályaőrök családostul.

A Szolnok-Debrecen pálya ünnepélyes megnyitása 1857. november 23.-án, a Püspökladány-Nagyvárad vonalé 1858. április 24-én történt. A Püspökladány-Füzesgyarmat vasútvonalat 1898. december 9-én adták át. Az állomáson első időkben négy sínpár volt. A főépület elé eső három sínpár fölé az épület hosszával megegyező hosszúságú díszes fedett csarnokot ácsoltak, színesre befestették. A csarnokot az I. világháború alatt bontották le, mert tetőzete erősen megrongálódott.

Az állomás területén fúrt artézi-kút nemcsak elegendő vizet, hanem annyi világítógázt is adott, hogy a pályaudvart fényesen ki lehetett vele éjjelenként világítani. A gázvilágítás a villanyvilágítás bevezetése után is a kút gáztartalmának lecsökkenéséig működött, az 1920-as évek közepéig megmaradt az előcsarnokban.

1858 után fűtőházak építésére lett szükség. 1859-ben épült az első, ebben a mozdonyok javítását végezték el és a személyzet cseréjét, pihenését szolgálta. Pályafenntartási Szakaszmérnökség települt ide, ez az eddigiekkel sok ladányi embernek adott megélhetést. 1859-61 között építették az irodaépületeket és a kocsiszínt. A helyi érdekű vasútvonalak átadásával, az élénkülő vasútforgalommal megnövekedett a kiszolgáló személyzet létszáma, illetve sok tisztviselő letelepedését eredményezte.
Az főépület a Tiszavidéki Vasúttársaság jellegzetes épületei, közé tartozik.  1989-ben fejezték be eredeti állapotba történő helyreállítását.

A két világháború között sportegyesületet alakítottak. A második világháború befejezését követően megnőtt a személy és teherforgalom. Megalakult a Vasutas Kultúrotthon, a Vasutas Filmszínház, Üzemi könyvtár. Korszerűsítették a hírhálózatot, szakmai tanfolyamokat szerveztek a vasutasok továbbképzésére. 1976-ban befejeződött a fővonal kétvágányúsítása, 1970-ben a vasútvonal villamosítása.

Az első mozdony 1857. november 30-án futott be az állomásra. 1928-ban 28, 1948-ban már 53 mozdony teljesített szolgálatot ladányi székhellyel.

A vasútnál sok úgynevezett szakszolgálatnál dolgoztak Püspökladányban, Forgalm-Kereskedelm (állomási forgalomirányítás, személy-, és árufuvarozás, forgalmi utazószemélyzet) Gépészet (vontatási mozdonyszolgálat, mozdonyjavító, műszaki kocsiszolgálat, kocsijavító műhely) Távközlés-Biztosítóberendezés (telefon, és utastájékoztató berendezések, állomási-, és vonali biztosítóberendezések) Pályafenntartás  (állomási-, és vonali vágányhálózat fenntartása) Épület-, és hídfenntartás (épületek, építmények, és hidak fenntartása) Szertár (anyag, üzemanyag, eszköz, és ruhaellátás) adta a munkahelyeket.

A 242, 001 pályaszámú gőzmozdony 1981-től 1999-ig volt Püspökladányban kiállítva, mint utolsó állomásítási helyén.  1999-ben a MÁV Nosztalgia KFT.-hez került, és felújítva nosztalgia szerelvényeket vontat.
A 242-es gőzmozdonnyal 1970-ben a Püspökladány-Biharkeresztes szakaszon sebességi csúcsot értek el (153 km/h). 1980-ban szűnt meg a gőzmozdony-vontatás.

A Darányi telep északi részén a vasúti pálya mentén helyezkedik el a Magyar Királyi Posta 1896-ban, távíróoszlopok kátránnyal való telítésére alapított fatelítő üzeme. 1900-ban 16 fő dolgozója volt. 1925-ben átvette a MÁV, jelentősen felfejlesztette. Talpfa telítés volt a profilja. A 30-as években 200-300 fő volt a munkáslétszám. Az országban három ilyen működött. A 60-as évekbe, ahogy áttértek a betonaljra, más termékek gyártására kellett átállniuk: hétvégi házak, faraklapok, stb.

Bíró Ferenc- Ferenczyné Csáki Annamária

 

Itt az ördög! Jön az ördög!

A tudomány története tele van érdekes, időnként mulatságos történetekkel. A magas szintű tudomány és az egyszerű ember találkozása meghökkentő eseményekbe torkollik, induljanak bármilyen egyszerűen, és legyen a cél bármennyire nemes. Mindannyian tanultunk például az angliai géprombolók mozgalmáról, akik az első gépeket szétverték, attól való félelmükben, hogy elveszi tőlük a munkát. Mások a legmodernebb kutatásokat és felfedezéseket démonizálták vagy tették nevetségessé, mert attól féltek, hogy az új tudás lerombolja a világképüket. Ez a folyamat nem állt le, ma is zajlik, hiszen ugyanolyan emberek vagyunk, mint az őseink.
A tudomány és az egyszerűség találkozásáról olvasható egy mulatságos történetet Kecskés Gyula: Püspökladány újkori története helyneveiben c. könyvében. (Az írás először a „Püspökladány és vidéke” c. lapban jelent meg 1938. augusztus 25-én és szeptember 1-én.) A szájhagyomány útján terjedő történet 1856/57 fordulójára emlékezik vissza. Ekkoriban még nem nyitották meg a vasutat, az anyagszállító tehervonat azonban már járta a pályát.

Tonkai Ferenc, püspökladányi községi bíró kidoboltatta, hogy az első vonat melyik nap fog megérkezni a falu alá. Meg fog állni, és mindenki megnézheti, aki kíváncsi rá, milyen is a gőzös. A falu apraja nagyja kivonult azon a bizonyos napon, hogy megtekintse a vonatot.
Egyszer aztán fel is tűnt Karcag felől, és tényleg nem húzta semmi, nem tolta semmi, jött magától. Fütyült is hozzá, és az emberek ámulva figyelték ezt a csodát. A vonat megállt, és leszállt a vezető, aki alig tudott magyarul. Leadott egy kannát, hogy hozzanak bene vizet, és közben engedte, hogy az emberek megnézzék a vonatot. Egy legény sokszor fordult, a vizet elnyelte a gép, majd a lokomotív vezetője szenet rakott a gépbe, és így láthatta a nép a tüzet a gép gyomrában. Tapogatták, ismerkedtek vele, a bátrabb legények felmásztak az ütközőkre és a rakományra.
Tonkai bíró uram megjegyzésére, miszerint „Csak azt nem értem, hogy a csudába megy magátul ennyi nagy teher, mikor se ökör, se bivaly, se ló nincs elibe fogva”, egy öregasszony felkiáltott:
-Mert az ördög húzza! Az van benne! Hát nem látja főbíró úr a nagy tüzet benne? Ki birná más elhuzni ezt a fene sok vasat?
A masiniszta Tonkai kérésére elmondta, hogyan működik a gép, de sem Tonkai, sem a nép nem értette, hogy a gőzöst a tűz meg a víz húzza. A masiniszta a lokomotív két oldalán levő hengerre mutatott, hogy abban van az erő. A félősebbek egyből hátráltak, hiszen akkor abban van az ördög!
A bátrabbak azonban szerették volna megnézni ezt az erőt, ami ilyen hatalmas, mégis kis helyen elfér. A masiniszta azonban azt mondta, hogy nem lehet megmutatni, mert ha kinyitja az ajtaját, akkor elszalad, akkor pedig soha többé nem lehet megfogni. Hogy menne akkor vissza? Erre többen megriadtak, hogy ki ne eressze, és többen le is húzódtak a töltésről.
A mozdonyvezető, aki humoránál lehetett, ekkor megszólalt:
-Nagyon gonosz erő van ebben. – Hirtelen lenyomott egy kart a gépen. Ebben a pillanatban heves sípolással kitódult a gőz a henger tájékáról, a mozdony mindkét oldalán. Az emberek megkövülve figyeltek, egy pillanatig, majd a következőben…
-Jaj az ördög! Itt az ördög! – kiáltozták, és futottak volna le a töltésről. Csak hát olyan sokan voltak, hogy egymást taszították, lökdösték, a földre lelógó hosszú szőrökre léptek, és végül egymás hegyén-hátán, bukdácsolva gurultak le. A hátul állók, akik nem tudták, mi történt, csak az ördög emlegetését hallották, majd látták a felcsapó gőzt és a dulakodást, azt hitték, hogy az elől állók tényleg az ördöggel birkóznak. Futottak hazafelé, és a rémült gyerekek kiabálták:
-Itt az ördög! Jön az ördög! Kint birkóznak vele, de nem tudják lefogni! Mihály bátyám csupa vér! A szűre ujja az ördög markában maradt!
Több ember megsérült az „ördöggel” vívott csetepatéban, némelyeket szűrre fektetve vittek haza. Az elmondások szerint egy fiatalasszony úgy megijedt, hogy idő előtt szült. Egyébként az emberek az ijedség elmúltával a szégyen és a sértett harag miatt majdnem ölre mentek, mindenki egymást hibáztatta: káromkodtak, szidták egymást, és azt is, aki a gőzöst kitalálta. A nyugodtabbak azonban segítettek lepakolni, és megvárták, amíg a vonat visszament.

A szájhagyomány szerint így esett a püspökladányiak első találkozása a vonattal. Később azonban megszokták, megszerették. Most pedig úgy áll a dolog, hogy a püspökladányi vasút a 156. évét ünnepli, és ez igen szép kor. Legyünk rá büszkék és szeressük ezt a találmányt, amely forradalmasította a közlekedést és segített a város fejlődésében. Még akkor is, ha nem az „ördög”, hanem az ész, a bátorság és a tudomány hozta el nekünk a vasszekeret.

Szerkesztette: Seres László

Irodalom:
Kecskés Gyula: Püspökladány újkori története helyneveiben. Püspökladány, 2013.

Mondd el a véleményed!
PORTRÉ: Kecskés Gyula

Kecskés Gyula
(1901. július 12 – 1987. december 31)
helytörténeti kutató

Portré: Csenki Sándor

Csenki Sándor 
(1920. március 16. – 1945. január 19.)

Emlékezet: Arnóth Sándor

Arnóth Sándor
(1960. február 22.–2011. március 16.)

Androméda Travel Utazási Iroda

Múzeumdigitár

MúzeumDigitár

Kövess minket facebookon!