Veres József ikonfestő kiállítása

Veres József
nyugalmazott középiskolai tanár szeretettel ajánlja ikonjait a kiállítás megtekintőinek

Remenyik Sándor soraival:

„Az életednek van egy titkos csúcsa,
Mely rejtve őrzi boldogságod,
Egy sziklafok, ahonnan Te az élet
Töretlen teljességét látod,
Hol imádkoznál hosszan, térdenállva,
Mert onnan végtelen a panoráma.

Az életednek van egy titkos csúcsa,
Hová a mélyből kibukkan fejed
S a szépség minden gazdagsága, fénye
Megáldja két csodálkozó szemed,
Hol tiszta vagy, mint kristálypatakok
S megnyitod szíved, mint egy ablakot.”

1945-ben születtem Budapesten, magyar–történelem szakos középiskolai tanár vagyok.
Nyolc éves kisgyermekként láttam először a pócsi Szűzanyát. Már akkor is, s azóta is mindig megérint a görög és pravoszláv templomok belső világa, imáik archaikus szépsége, a gazdag ornátus, az ikonok ragyogásában az odaadó Isten-imádat. Az ószlávul énekelt imádság órákra ott tartott egyszer egy szentpétervári ortodox templomban, és a gyertyaerdő fényében az ikonképek sejtelmessége, kéz, arc és ruha-csillanásai a szentség szinte tapintható jelenlétét közvetítették.
Ahogy Florenszkij írta: „Az ikon az örökkévalóság képét tárja elénk, ha nem is színről–színre, de a tükör által homályosan lehetőségével. Az ikon felhívja az embert, hogy túllépjen a láthatón, hogy egyesüljön a láthatatlannal; az Isten képi igéje, amely válaszra vár és döntésre indít. Az ikon festett vallásosság, képes igehirdetés, amelyet imában-imával készítenek, a dolgozva imádkozz, és imádkozva dolgozz tanítás szerint.”

Az ikonfestéssel az Isten-dicséretnek új imádságát ismertem meg tizennégy éve, amikor ecsetet vettem a kezembe. Ezt a szentlelkes ajándékot azóta is úgy próbálom megköszönni munkás-áhitatom kiváltságos óráiban, napjaiban, hogy kérem, „tegye teljessé benne azt, ami bennem töredékes”.

Kiállításaim voltak szűkebb hazám, Balassagyarmat iskoláiban, templomaiban, börtönében,; a környező településeken, Jász-Nagykun-Szolnok megye több városában, Budapesten, az Avilai Nagy Szt. Teréz Templomban, a budai ciszterci templomban, a főváros gimnáziumaiban, a XII. ker. Önkormányzat Galériájában, Piliscsabán, Debrecenben, Máriapócson, Kalocsán, Békéscsabán, Szegeden.
2000-óta, az ikonfestés mellett a balassagyarmati fegyházban börtönpasztorációt végzek, rendszeresen jelennek meg publikációim Balassagyarmati Városi Újságban, melyekből 2003-ban Árkok és utak címen jelent meg publicisztikai gyűjteményem. (A 2. kötete, a megjelenés óta eltelt időszak írásaiból, kiadás előtt áll.) Időközben, 2005-ben megjelent családtörténeti munkám: Tisztesség örökében, majd 2011-ben az Arannyal s égi kékkel című kötetem, amely ikonjaim és hozzá rendelt versek, írások válogatása.

2016. augusztus
Veres József

A meghívó lehölthető: Veres József ikonfestő kiállítása

Mondd el a véleményed!
PORTRÉ: Kecskés Gyula

Kecskés Gyula
(1901. július 12 – 1987. december 31)
helytörténeti kutató

Portré: Csenki Sándor

Csenki Sándor 
(1920. március 16. – 1945. január 19.)

Emlékezet: Arnóth Sándor

Arnóth Sándor
(1960. február 22.–2011. március 16.)

Karacs Ferenc Múzeum Füzetei 2018.

Karacs Ferenc Múzeum Füzetei 2018.

Kövess minket facebookon!
Slot Gacor 4D Slot Gacor Slot 4d 4d Slot Gacor Hari Ini Slot Gacor Gampang Menang SLOT GACOR 777 Slot Gacor 4D Slot Gacor Hari Ini Slot Gacor Gampang Menang Slot Depo 25 SLOT777 SLOT GACOR 777 SLOT GACOR LOT GACOR HARI INI LOT GACOR GAMPANG MENANG SLOT GACOR 4D SLOT ZEUS SITUS SLOT TOTO SLOT TOTO SLOT GACOR SITUS SLOT GACOR HARI INI SITUS SLOT GACOR GAMPANG MENANG SLOT MAXWIN SITUS SLOT GACOR HARI INI SITUS SLOT GACOR GAMPANG MENANG SLOT GACOR 4D SLOT GACOR SITUS SLOT GACOR SLOT THAILAND SLOT GACOR MAXWIN SLOT GACOR SLOT DEPO 25 DEPO 25 Slot Depo 10K Situs Slot Gacor slot 4d terbaru Slot Gacor 777 slot gacor 777 link slot gacor Slot Gacor Gampang Menang Slot Gacor Hari Ini Slot777 Slot Gacor Slot Gacor 4D Slot 4D Daftar Slot gacor Situs Slot Gacor Slot Gacor Hari Ini Slot Gacor Gampang Menang Slot Gacor 777 Slot Gacor 4D Link Daftar Slot Server Thailand Slot Server Thailand Slot Depo 10K Slot Maxwin Slot Depo 5k Slot Depo Slot Gacor 777 Slot Depo 10k Slot Server Thailand ">toto slot situs toto Slot 4d terbaru 4d slot login toto slot 4d Slot Toto Situs Toto Daftar Situs Toto Slot Gacor Slot Maxwin Slot Gacor 777 Slot Gacor Slot Gacor Hari Ini Slot Depo 25 Slot Depo Slot Server Thailand Slot777 Link Situs Slot Gacor Slot Gacor Slot Gacor 777 Slot Depo 10k Slot Server Thailand slot gacor 4d 4d slot slot 4d slot 4d terbaru slot gacor hari ini slot gacor 777 link slot gacor ">Slot Gacor Gampang Menang Slot Gacor Maxwin slot depo 10k depo 10k situs slot gacor terbaru daftar slot gacor slot gacor hari ini slot gacor 777 slot gacor gampang menang