Karacs Teréz

Karacs Teréz (1808. április 18 - 1892. október 7.)

Karacs Ferenc püspökladányi születésű térképkészítő, rézmetsző mester és Takács Éva írónő lánya Pesten született 1808. április 18-án. A művelt, a reformkori Magyarország szellemi mozgalmában aktív szerepet vállaló szülők gyermekeiket is hasonló szellemben nevelték és tanították.
Karacs Teréz az Ősz utcai házban nőtt fel, ahová olyan vendégek jártak, mint Virág Benedek, Vörösmarty Mihály, Kazinczy Ferenc. Teréz nevelőnőnek készült. 1814-1819-ig járt a kálvintéri elemi iskolába. Ezek után otthon kellett maradnia, de nagy műveltségű anyja mindenben segített neki, hogy elsajátítsa azt a tudást, amire szüksége van.
Cikkei 1822-től jelentek meg. Első novellája 1833-ban jelent meg, ezt követően folyamatosan publikált verseket, műfordításokat, cikkeket, elsősorban pedagógiai témában. Írásai egyre nagyobb feltűnést keltettek, egyre több helyre hívták nevelőnőnek. Írói munkásságának fő korszaka 1825-1846-ig terjedt.
1840-ben Máramarosszigeten volt nevelőnő. 1845-ben Teleki Blanka grófnő meghívta egy főrangú kisasszonyok számára létesítendő pesti intézet tanárának, de nem fogadta el, mert polgárlányokat akart nevelni. 1846-ban megszervezte az országos hírű miskolci leánynevelő intézetét, amelyben ingyen is tanulhattak. A szabadságharcból aktívan kivette a részét: kötszert, élelmet, pénzt gyűjtött a sebesült honvédek számára. Miskolci évei alatt több mint 800 leányt tanított.
1859-ben Kolozsváron szervezett leánynevelő intézetet. 1863-tól nevelőnő volt, majd 1865-1877-ig magántanárként dolgozott Pesten. Ezek után Kiskunhalasra költözött a felsőbb leányiskolába. Mint írja: „A magyar nyelv és irodalom tanulmányára és szeretetére oktatgatám őket heti négy órán át. A magyar nyelvre, melynek küzdelmét és elnyomatását, diadalát és terjedését osztályrészemül jutott átélnem hosszu életemben. És a magyar irodalomra...”
1885-ben gyengélkedni kezdett, rokonai Békésre vitték. Itt élte utolsó éveit, és itt is hunyt el 1892-ben.
Az országban oktatási-nevelési intézmények viselik a nevét.
Érdekesség: Halálának napjaként két dátum is szerepel. Több szakirodalomban október 7. szerepel, más helyen viszont október 9, és ez utóbbi látható a békési temetőben levő síremléken is.

          

 

Fölhasznált irodalom:

Dr. Evva Gabriella: Karacs Teréz Centenáris Emlékfüzet. Miskolc, 1948.
Kiskunhalas Helytörténeti Monográfiája I. kötet. Kiskunhalas, 1965.
Magyar Életrajzi Lexikon. Budapest, 1967.

Mondd el a véleményed!
PORTRÉ: Kecskés Gyula

Kecskés Gyula
(1901. július 12 – 1987. december 31)
helytörténeti kutató

Portré: Csenki Sándor

Csenki Sándor 
(1920. március 16. – 1945. január 19.)

Emlékezet: Arnóth Sándor

Arnóth Sándor
(1960. február 22.–2011. március 16.)

Karacs Ferenc Múzeum Füzetei 2018.

Karacs Ferenc Múzeum Füzetei 2018.

Kövess minket facebookon!