A Karacs Ferenc Múzeum Tagintézmény immáron 30 éve rendez honismereti táborokat az érdeklődő fiatalok körében. A honismereti szakkörből kinőtt tábor a püspökladányi és környékbeli gyerekek, fiatalok és érdeklődő felnőttek generációit mozgósította már a régészet, a néprajz, valamint szűkebben és tágabban vet hazánk értékeinek megismerése érdekében.
Az 1990-es években Püspökladány és a székelyföldi Hármasfalu közös erővel megrendezte az I. Székely-magyar Honismereti Tábort, amelyet sorra követett a többi. Az egyik évben Püspökladányban, a következőben Székelyföldön tartják meg az egy hetes tábort, és hol a sárréti, hol a székelyföldi gyerekek élvezhetik a vendéglátás minden örömét, közösen pedig a sokszínű programokat, kirándulásokat.
Fenntartóváltások és igazgatóváltások közepette sikerült fenntartani a tábor hagyományát. Az új keretek között is megtartja méltó és fontos helyét mind az intézmény, mind a város életében. Sőt, a város kulturális intézményeinek összevonásával ezen túl még tágabb tér nyílik arra, hogy színvonalas, szórakoztató és a megfelelő módon ismeretterjesztő programokat nyújtsunk a fiatalok számára.